Egy nemzetközi projekt keretében új képzés indult a nyáron, melynek célja a városi kertészkedés, ezen belül a közösségi kertek megvalósításának elősegítése. A képzés, melyen a ZUG Egyesület két tagja vett részt, lassan a végéhez közeledik, így beszámolnánk róla, mit is tanulhattunk, hallhattunk ott.
A képzés elsősorban a közösségi kertek kialakítóinak szólt, akik mintegy magként, kovászként tovább viszik, adják a közösségi kertek nyitásához, működtetéséhez szükséges hasznos információkat. A tervek szerint minderről egy nemzetközi tananyag is készül majd. A projekt nemzetköziségét a magyar mellett német, olasz és spanyol egyetemek, szervezetek együttműködése adja. Magyarországról a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Zöldség- és Gombatermesztési Tanszéke és a Magyar Biokultúra Szövetség vesz részt a programban. A Budapesti Corvinus Egyetem részéről a program fő szervezői és egyben oktatói is Dr. Pap Zoltán egyetemi adjunktus és Szabó Anna tanszéki mérnök. A Magyar Biokultúra Szövetségből Sarkadi Flóra és Gelencsér Margit vesz részt a szervezésben.
A résztvevők köre igen vegyes. A legelső alkalommal igen sokan gyűltünk össze, nem is volt elég a kiszemelt szemináriumi terem. Az érdeklődő jelentkezők között akadt aktív vagy éppen végzett egyetemista, saját kiskertjét szakszerűbben művelni akaró lelkes nyugdíjas, társadalmi aktivista és persze jó pár, közösségi kertet valóban létrehozni akaró vagy már annak neki is kezdő személy. Sajnos, mint az az ingyenes képzéseknél megszokott, a lemorzsolódás igen jelentős volt. Ehhez szerintem nagyban hozzájárult a nyári kezdés is. A nyaralások miatti sok hiányzás következtében többen érezhették úgy, hogy már túl sokat mulasztottak, így inkább el se jöttek. A képzési napok változtatgatása sem volt túl szerencsés.
Na, de aki maradt, sok izgalmas dolgot hallhatott és láthatott. A gyakorlati napok során több, már működő közösségi kertbe is ellátogatott a csapat, többek közt a kispesti kertekbe, a budafoki Cinegekertbe, a Kelenvölgyi Református Gyülekezet kertjébe, és a Grundkertbe. Mindegyik helyen sok volt a látni- és tapasztalni való. Egy másik szabadtéri program keretében piacmustrát tartottunk a környék egyik legnagyobb biopiacán a MOM Parknál. Érdekes esemény volt, amikor gombatermesztő farönköket készítettettünk pálcikás gombacsírák és egy fúró, és persze Dr. Geösel András segítségével.
A tantermi órák keretében felkészült szakemberektől, egyetemi oktatóktól hallhattunk a zöldségtermesztés alapjairól, az általában termesztett zöldségnövények környezeti igényeiről, gondozásáról, tápanyag-utánpótlásáról, növényvédelméről, szaporításáról, de a gyógynövényekről is sok izgalmas dolgot megtudhattunk. A tantermi órákat azzal kezdtük, hogy színes, képes, filmes beszámolót kaptunk Dr. Pap Zoltántól berlini tanulmányútjáról, amelyen Berlin közel 100 közösségi kertjéből többet is meglátogatott. Az alapfogalmakról, a közösségi kertek szerepéről, biodiverzitásról, természetvédelemről Szabó Anna beszélt. A kertészeti ismereteket az alapoknál kezdtük: „Zöldségtermesztési Nap”-on szintén Szabó Anna előadás tartott a Zöldségnövények környezeti (ökológiai) igényeiről. A vegyes növénytársítás alapelveiről Dr. Pap Zoltán beszélt. „Mit esznek a növények?” címmel Dr. Slezák Katalin tartott színvonalas előadást a tápanyagutánpótlásról.
Két, nagyon lelkes előadó (Bihari Balázs és Dr. Halász Krisztián) jóvoltából fekete paradicsomokról, méregerős paprikákról, ehető krizantémról és csodabogyókról láthattunk szebbnél szebb képeket. Az „Ökológiai nap”-on ízelítőt kaptunk az ökológiai gazdálkodás elméleti és gyakorlati tudnivalóiból, mivel a közösségi kertekben általában elvárás az ökológiai szemléletű gazdálkodás folytatása. Részletesen beszéltünk a komposztálásról, ami a közösségi kertekben alapkövetelmény, hiszen a helyben keletkező növényi hulladék komposztjával a következő években biztosíthatjuk a talaj tápanyag-utánpótlását.
Rosta Gábor, a városi kertek egyik hazai népszerűsítője színes, szélesvásznú bemutatót tartott nekünk az általa alapított pesti kertekről és a tényleg nagyon lebilincselő new york-i közösségi kertek életéről. Előadásában sok lényegi tapasztalatot is megosztott a kert tervezésével, szervezésével és működtetésével kapcsolatban. Ezekkel kapcsolatban egy másik alkalommal Mirek Barbi, a kispesti Arany Katica Kert koordinátora is sokat mesélt.
A gyakorlati kertészeti, üzemeltetési ismeretek mellett Kőszegi Ágnes tréner jóvoltából játékos formában sokat tanultunk a közösségépítésről és a kommunikáció fontosságáról is.
A HORTIS projekt keretében került megrendezésre az I. Budapesti Közösségi Kertek Napja is, ahol többek között az alakuló Zuglói Közösségi Kert is bemutatkozott.
A záró alkalom ugyan még hátravan, de az eddig tapasztalatok alapján az éréssel, betakarítással, feldolgozással kapcsolatban is hasznos tanácsokat fogunk kapni.
Összességében, az apróbb szervezési hibák ellenére, egy nagyon informatív képzésen vehettünk részt, melynek eredményeként remélhetőleg egy használható és hasonló tartalommal bíró képzési anyagot is kézhez kaphatunk majd.
Kíváncsian várom a projekt folytatását.