Címke: közösségi kert

Üdvözlünk a ZUG -Zuglói Közösségi Kert blogján

Nemrég zuglói fiatalok csoportja elhatározta, hogy szeretnének egy közösségi kertet létrehozni kerületükben is, ezért hoztuk létre a ZUG Közösséget. Célunk, hogy a jelentkező zuglói lakosokkal közösen egy olyan városi zöldfelületet alakítsunk ki egy beépítetlen telken, amelyen a helyi lakosok közösen zöldséget és gyümölcsöt termeszthetnek saját maguk számára, és amely egyszersmind közösségi térként funkcionál, számtalan programnak és találkozónak adva helyszínt. Budapesten számos közösségi kert működik, például Kispesten, a Millenáris környékén és kettő a 8. kerületben.

Múlt hét pénteken tartottuk második megbeszélésünket, ahol több dologról is döntöttünk. Elsőként, hogy útjára indítjuk blogunkat, ahol a szervezéssel kapcsolatos információkat, képeket osztunk meg az olvasókkal. Másrészt szeretnénk a blogunk által minél több emberhez eljuttatni ezt a kezdeményezést. A lehetséges területekkel kapcsolatban már volt egy megbeszélésünk a zuglói vagyonkezelővel. Az általuk javasolt területeket a hétvégén járjuk be, eldöntve melyek lehetnek azok, amik a további egyeztetéseken, mint potenciális közösségi kert terület felmerülhet.

A hétvégi telekbejárásról fotós bejegyzéssel jelentkezünk. Addig is a facebookon  lájkolhatóak vagyunk 🙂 kattints IDE