zugkert bejegyzései
Tanulunk
Ágyás sorsolás
Végre elérkezett a várva várt pillanat!
Kisorsoltuk a közösségi kert ágyásainak használóit!
http://youtu.be/frAciAtnu-g
Zuglói lakosok egy csoportja elhatároztuk, hogy szeretnénk egy közösségi kertet létrehozni kerületünkben. 2012 őszén létrehoztuk a ZUG Közösséget, majd 2013. február 1-jén megalakítottuk a ZUG Civil Társaságot a Zuglói Közösségi Kertekért. 2013. június 13-án sor került a ZUG Közösségi Kertekért Egyesület hivatalos bejegyzésére.
Célunk, hogy a hozzánk csatlakozni kívánó zuglói lakosokkal közösen egy olyan városi zöldfelületet alakítsunk ki, amelyen a helyi lakosok közösen zöldséget és gyümölcsöt termeszthetnek saját maguk számára, és amely egyszersmind közösségi térként funkcionál, számtalan programnak és találkozónak adva helyszínt, ezáltal erősítve a helyi közösség összetartozását.
A HORTIS projekt képzésén jártunk
Egy nemzetközi projekt keretében új képzés indult a nyáron, melynek célja a városi kertészkedés, ezen belül a közösségi kertek megvalósításának elősegítése. A képzés, melyen a ZUG Egyesület két tagja vett részt, lassan a végéhez közeledik, így beszámolnánk róla, mit is tanulhattunk, hallhattunk ott. Tovább a folytatáshoz
Együttműködés a Hortis Projekttel
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület és a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tanszékével együttműködési megállapodást írtunk alá. Ezen megállapodással a zuglói közösségi kert a Tanszék által elnyert Európai Uniós élethosszig tartó tanulás pályázat ‘Hortis projekt’ keretében mint mintakert szerepel. Az együttműködéssel a kert kialakítása során a tanszék munkatársai szakmai tanácsadással látják majd el a leendő ágyások használóit.
A HORTIS (Horticulture in Towns for Inclusion and Socialisation) – Városi Közösségi Kertészkedésért projekt az Európai Unió „Egész Életen át Tartó Tanulás” program Grundtvig felnőttoktatási alprogramjának keretében valósul meg.
A ZUGkert, mint a ‘HORTIS projekt’ keretében szereplő mintakert tájékoztató, ismeretterjesztő táblákon több nyelven lesznek bemutatva a városi kertészkedés alapjai.
Bővebb információhoz a projektről kattintson IDE







